„Ha be vagy baszva, ne énekeljél!” – tanácsolta egyik rajongója Paksi Endrének, az Ossian legendás, pont 14 évvel ezelőtti koncertjén. A ’Live in Debrecen’ néven elhíresült felvétel tanúsága szerint az összefüggéstelenül halandzsázó frontember épp dadaista korszakát élte – vagy csak egy itallal többet ivott a kelleténél koncert előtt. A soundcheck és a fellépés közötti hosszú, tétova időszak eltöltése, a bulira hangolódás, esetleg a lámpaláz leküzdésének problémája számos zenészt motivál alkoholos italok fogyasztására, tudatmódosító szerek használatára. Jó páran azonban tévés beszélgetésekre is úgy készülnek, mintha csak koncertezni mennének, vagy extravagáns életstílusuk (értsd: drogfüggőség, alkoholizmus) nem teszi számukra lehetővé, hogy összeszedett, épeszű ember látszatát keltsék egy többmilliós nézettségű talk show-ban. Jöjjön tehát 5 kínos, vicces, szomorú, klasszikus TV-szereplés legendás popzenészektől, akik elfogadták a Mármeghívót.

5. Ace Frehley (KISS) a The Tomorrow Show-ban, 1979

Aki még 2014-ben is KISS rajongó, az jó esetben elismeri, hogy a legkirályabb arc a zenekarban Space Ace Frehley szólógitáros volt, aki másként gondolja, azzal legyünk nagyon gyanakvóak. (Az eredeti dobossal, Peter Criss-szel sem volt semmi gond, de, könyörgöm, CICÁNAK VOLT MASZKÍROZVA.) A zenekar harmincvalahány albuma közül 4-5 kifejezetten jó, de lássuk be, az emberek sosem a zenéjéért szerették a KISS-t, hanem látványossága, zseniális koncepciója miatt. Ebbe a koncepcióba pedig nem fért bele egy stílusteremtő, ám mindig szomjas gitáros, aki ebben a 79-es tévéműsorban a "Spaceman" karaktert az "Enyhén Fárasztó Részeg" figurájával színesíti. Gene Simmons, az együttes seggfej basszusgitárosa üzletembere, aki nem mellesleg megrögzött absztinens, majd szét is robban a méregtől, mert Ace szemmel láthatóan éli is azokat a sorokat, melyeket ő csak énekel („I wanna rock & roll all nite / And party every day”). No meg mert sokszor a hangosan röhögcsélő részeg ember van előtérben helyette. Pár éven belül Ace repült is a zenekarból, majd a kilencvenes években visszatért, mikor újra a régi felállásban játszott a KISS. A gitáros azonban továbbra is szívesen nyúlt a pohárhoz és különböző tudatmódosító szerekhez, még ha a hivatalos kommüniké szerint fel is hagyott velük. Pár éven belül Ace repült is a zenekarból, immáron örökre.

4. David Bowie a Dick Cavett Show-ban, 1974

A Rock Kaméleonja 1974-ben már számos szerepen túl volt: a mod, a művész hippi, az androgün földönkívüli után itt épp a szipogó, ideges, Masszív Kokainfüggő figuráját formálja meg. A gond az, hogy erre a szerepére (hivatalosan: The Thin White Duke) ’method acting’ módszerrel készült fel. Bowie jó néhány évet töltött konstans kokainmámorban a hetvenes évek közepén, mely idő alatt saját bevallása szerint alig evett, viszont rengeteg tejet ivott, nem utolsó sorban pedig majdnem meghalt. Ez az 1974-es tévéfelvétel a Diamond Dogs és a Young Americans lemezek megjelenése között készült, és még csak nem is Bowie függésének abszolút mélypontját dokumentálja: az két évvel későbbre, a Station To Station album felvételére datálható. Ha két jó dolgot említhetünk az énekes addikciója kapcsán, az egyik a fent említett zseniális album, a másik az, hogy sikerült kilábalnia belőle.

3. Alice Cooper  a The Tomorrow Show-ban, 1981

Alice-t a közvélekedés hajlamos az utóbbi évtizedekben kiadott albumai miatt középutas, klisés hard rock előadónak besorolni, aki ráadásul golfozik, republikánus, absztinens, újjászületett keresztény – még ha minden koncerten le is fejezteti magát, ez bizony nagyon nem rock & roll. Azonban 1973 előtt az eredeti Alice Cooper zenekar (igen, akkor még zenekar volt) az egyik legvadabb, legőrültebb, legkaotikusabb együttes volt, akik punkságban a New York Dolls-t is kenterbe verték, korai fellépéseikhez képest pedig még az MC5 is budai zsúrfiúk gyülekezetének tűnt. Az évek során aztán Alice alkoholista lett, egyre gyengébb szólólemezeket adott ki, majd „minden mindegy” alapon rácsúszott a kokainra is. A tényt, hogy pár évig úgy szívta a kólát mint a cracket („freebasing”), csak az idén megjelent, remek Super Duper Alice Cooper dokumentumfilmben vallotta be először, bár a fenti video alapján azért ezt nem volt nehéz kitalálni. Noha semmi botrányos, megdöbbentő nem történik Tom Snyder 1981-es műsorában, csóri Alice annyira ramatyul néz ki, hogy az embernek megesik rajta a szíve. Egy beteg, csont és bőr, ázott kismadár, aki az Under My Wheels-t is ülve énekli. A korai Alice Cooperhez képest sokkoló, szomorú látvány. Jó hír: Alice pár évvel később rendbe szedte magát, rossz hír: azóta is borzalmas lemezekkel rombolja csodálatos korai életművét.

2. Serge Gainsbourg vs. Whitney Houston a Champs-Élysées műsorban, 1986

Na ez már a gyémántkemény, Paksi Endre-szintű bebaszás kategória, csak annál sokal kínosabb. Mindösszesen két perc és pár odavetett mondat kell csak a jó öreg Serge-nek, hogy komplett idiótát csináljon magából. Persze előtte rendesen kellett hozzá innia, mondjuk néhány évtizedet – ezt a fajta a delíriumot, ami Gainsbourg hangjából, mozdulataiból, arcáról, lényéből sugárzik, nem osztogatják puszira. Ha őszinték akarunk lenni, az úttörő dalszerző zseni, a Melody Nelson és számos egyéb mestermű megalkotója, Charlotte Gainsbourg apukája leginkább egy Mónika-show szereplőre hasonlít ezen a felvételen. Szóval ez a vén kujon, egész pontosan ÖTVEN MÁSODPERCCEL AZUTÁN, hogy bemutatták neki a fiatal Whitney Houstont, egy nagy költségvetésű, fényes tévéműsorban, népes közönség előtt kijelenti: meg akarja baszni őt. Serge! Hova gondoltál! Ez még egy pornófilmben is feszített tempó! Szegény Whitney profin reagálta le az explicit közeledést, de – mint azt Michel Drucker, a show házigazdája később elmesélte – a színfalak mögött természetesen őrjöngött, majd a Variety magazinban azt nyilatkozta, nem hiszi el, hogy létezhet ilyen műsor.

1. James Brown KEGYETLENÜL szétcsúszva a CNN-en, élő adásban, 1988

Gondolom senki nem lepődik meg, hogy a lista élén ez a jól ismert felvétel végzett. De nincs is ennél viccesebb, egy örök klasszikus, melyen sokadik nézésre is nevetni, ámuldozni kell! A Soul Keresztapjával Sonya Friedman próbált meg interjút készíteni a CNN-en 1988-ban, miután Brownt feltételesen szabadlábra helyezték - a vád szerint egy vascsővel ment neki feleségének, illetve rá is lőtt. Ez azonban nem aggasztotta az akkoriban alkohol- és PCP-mámorban tobzódó énekest. „I feel good!”- idézi legnagyobb slágerét többször is, és valóban úgy is tűnik, mint aki remekül érzi magát. A többször spontán dalra fakadó, egyszerre felpörgött és teljesen szétcsúszott Brown fejében valószínűleg az évszázad bulija zajlott épp, pont egy élő tévéinterjú alatt. A furcsa szituációt példásan kezelő Friedman minden tiszteletet megérdemel, kemény menet volt. Az élő adás varázsa!