Nézd, mit hozott be a cica! A U2 új lemeze, mint döglött egér a konyha közepén
A bejegyzés címe megtévesztő lehet: nem kritikát szándékozom írni az ír zenekar új albumáról, sőt meg sem fogom hallgatni – ennél kevés biztosabb dolog van rohanó, kizökkent világunkban. Az, hogy én személy szerint mit gondolok a U2 ZENÉJÉRŐL, jelen esetben teljesen irreleváns. Az utóbbi évek (évtizedek) visszajelzéseit követve egyre nyilvánvalóbb, hogy a közönség igen nagy része szintén inkább intézményként, jelenségként ítéli meg a zenekart (elsősorban Bonót, természetesen), melynek üzleti húzásai, politikai, karitatív és egyéb akciói már jócskán háttérbe szorítják az együttes utóbbi 20 évének zenei munkásságát.
A sztorit mára mindenki ismeri: pár napja az Apple bemutatta az iPhone 6-ot, amit promócióként ingyenes, vadonatúj U2 albummal, a Songs Of Innocence-szel támogatott meg. Az új Apple termékek eleve megosztják a publikumot – a készülékek fogadtatása finoman szólva is ambivalens -, de hogy választásuk a kampányhoz pont az ír zenekarra esett, csak ront a helyzeten. Ha a lehető legobjektívebbek, sőt, legjóindulatúbbak akarunk lenni, akkor is tény: a U2 a világ egyik legmegosztóbb zenekara. Kevés olyan együttes van, amelynek fanatikus rajongótábora mellett fanatikus gyűlölőtábora is van. Erről pedig nem The Edge, vagy az a másik két figura, hanem nagyrészt a zenekar frontembere, Bono Vox tehet.
Az énekes karakterfejlődése némiképp segít megérteni, miért is a heves ellenszenv. A nyolcvanas évek elején Bonót focistafrizurás, lánglelkű ír lázadóként ismerte meg a világ, aki esetlen mozgással és hatalmas pátosszal nyerte meg az erre fogékonyak szívét. Az amerikai sikerek során kovbojjá, a beláthatatlan prérik vándorává transzformálódott, aki továbbra is a világ jobbá tételéért, sőt talán egyenesen megváltásáért fáradozik. A kilencvenes évek fordulóján aztán meglépte karrierje legmerészebb húzását: Brian Eno kreatív felügyeletével megszületett új alteregója, a „Légy”. Ez a dekadens, cinikus karakter uralta az Achtung Baby és Zooropa albumokat – melyek sokak szerint a U2 diszkográfia legjobban sikerült darabjai. És ezután kezdődtek az igazi gondok.
"Let him who hath understanding reckon the number of the beast"
Adva volt egy énekes, aki volt már ír lázadó, puszták vándora, világ jótevője, és kiábrándult hedonista – hogyan tovább? Bono ahelyett, hogy új imidzset vett volna fel (mondjuk tűzoltó, pincér, ketrecharcos, stb.), megpróbálta szintetizálni a karitatív Messiás és a nagyvilági playboy szerepét. Egyfajta bulizós, yachtos Big Spender Teréz anya lett, aki ugyanakkor karizmájával és befolyásával bejáratos a legfelsőbb politikai és egyházi körökbe, kinek már megjelenése és pár szava milliók figyelmét fordítja a Világ Égető Gondjaira. A mamutcégekhez és megvetett politikusokhoz dörgölőzés mellett megalomán turnék, fáradt lemezek és hatalmas ego jellemezte Bonót és zenekarát – a zenekar iránti elkeseredett gyűlölet már-már mozgalommá szerveződött. Az együttes megszellőztetett simlis pénzügyei és adőmanőverei pedig számos hithű rajongót is a U2 ellen fordítottak. Képzeljük el, milyen felháborodást váltana ki, ha Geszti Péterről vagy Czutor Zoltánról kiderülne, az NKA-tól kapott támogatást új mesterműveik megírása helyett kurvákra és kólára költenék – az ír lázadóknak ez természetesen nem pálya. A U2 többmilliárdos bevételtől vonta meg imádott szülőhazáját, azzal hogy Írország helyett (a kedvezőbb feltételek miatt, természetesen) Hollandiában adózott, karitatív akcióikkal elsősorban saját magukat segélyezték, a környezetvédelem ügyét pedig magánrepülők és esztelen gigaturnék helyett a feloszlással tudták volna legjobban támogatni. Emellett pedig ott van Bono feje is, ugye. Erről is kell beszélnünk. Mert az álszentség és a sikkasztás mellett a Bono elleni szenvedélyes gyűlölet egyik gyújtópontja az énekes nyaka felett található. Az a fajta nárcisztikus, önelégült, kicsit kiégett, kicsit ostoba arcberendezés, melyet remekül felerősít a sok ízléstelen, divatjamúlt napszemüveg. Az eddig felsorolt objektív, szikár tényekhez pedig hadd fűzzek egy személyes véleményt: Bonónak egész egyszerűen rémesen tenyérbemászó feje van.
Az Apple tehát bevállalta, hogy az egyik legmegosztóbb zenekarral promótálja új szériáját, amit sem a sajtó, sem a publikum nem fogadott tapsikolva. Az új U2 album létezésének TÉNYE már sokakat felháborított, mások az Apple ítélőképességét kritizálják. A Songs Of Innocence ugyanis minden iTunes könyvtárban ott landolt kéretlenül, túlzás nélkül hatalmas felháborodást keltve ezzel. A reakciók az Apple és a U2 közös ajándékára trending téma lett a Twitteren: van aki szomorúan fogadta, van aki káromkodva, dühösen köszönte meg, volt aki ahhoz hasonlította a felfedezés élményét, mint amikor észrevesszük, hogy a macska döglött egeret hagyott a konyha közepén. (Számos vicces reakciót olvashatunk itt és itt.) Egy-két napon belül pedig már a „hogy szabadítsd meg az iPhone-odat attól a U2 albumtól” jellegű cikkektől hemzsegett az internet, aki még nem törölte ki az albumot az iTunes-ból, az minél hamarabb kattintson ide vagy ide, és kövesse az utasításokat.
Akit pedig az is érdekel, milyen maga az album: ez az eddigi legjobb kritika az új U2 lemezről. (UPDATE: ez a 2009-es lemez, kösz Yclisse)